|
Hollókő Magyarország egyetlen olyan faluja, amely szerepel az UNESCO világörökség listáján, és így világszerte ismert. A Világörökség Bizottság 1987-ben a magyarországi várományos helyszínek közül Budapest mellett elsőként a Nógrád megyei palóc falut, Hollókőt vette fel a Világörökség listájára. A legfontosabb feltételnek, azaz az egyedi és egyetemes jelentőségnek Hollókő azzal tesz eleget, hogy a 17–18. században kialakított falu a tradicionális építészet és a 20. századot megelőző falusi élet olyan, páratlan példája, amelyet sikerült eredeti állapotában megőrizni. Hollókő napjainkra sem vált szabadtéri múzeummá: mindmáig élő, lakott település. Hagyományőrző lakói a legtöbb épületet most is rendeltetésszerűen használják. Kiss József volt az a műemlékvédő építész, aki kezdeményezte Hollókő — és azon belül is Ófalu — műemlékké nyilvánítását.  Hollókő jelképe A falu története a XIII. századig nyúlik vissza, a tatárjárás után épült fel a Szár-hegyen vára. A sziklára épített erődítmény nevére egy régi legenda ad magyarázatot. Eszerint bizonyos Kacsics András – a XII. századtól ténylegesen a Kacsics nemzetség tagjai voltak ezen a területen a földesurak – elrabolta és épülő várába zárta a szomszédos földesúr szépséges asszonyát. Az asszony dajkája azonban "boszorkány" volt, és szövetkezett az ördöggel, akit rávett, hogy fiait változtassa hollóvá. Az ördögfiak az erődítményt kőről kőre lebontva kiszabadították az asszonyt, majd – becsületükre legyen mondva – nem szórták szerteszét a köveket, hanem egy közeli sziklán új várat raktak belőlük. Ez a vár lett Hollókő, az alatta elterülő falu pedig a várról kapta nevét. A nevét igazából arról a vár alatti területről nevezték el, ami a hollók kedvelt költőhelye volt. Mivel a korabeli oklevelek jobbára csak a várat említik, a faluról a középkorból pusztán az a tény ismert, hogy már a XIV. század első felében egyházas hely volt.
Eredetileg valószínűleg a vár nyugati oldalán lehetett — legalábbis az iratok alapján a szent Mártonnak szentelt római katolikus plébánia 1342-ben ott állt. A középkori Pusztatemplom helyét, amit a lakosság Előttyinek nevez, 1969-ben tárták fel. A Pusztavár, Pusztatemplom, Pusztaszőlők helynevek valószínűleg a tatárjárás után alakultak ki. A török hódoltság idején sok más településhez hasonlóan Hollókő is elnéptelenedett: 1715-ben mindössze három adóköteles háztartásról szólnak a vármegyei összeírások. Újratelepítése hamarosan megtörténhetett, hiszen 1720-ban már nemes községként szerepelt a nyilvántartásban (ez azt jelentette, hogy lakói mentesültek az adófizetés kötelezettsége alól). A környék kedvezőtlen termőhelyi adottságai miatt hosszú időre megrekedt a település fejlődése. A várral szembeni, kisparcellás szőlőterületet 1860-ban alakították ki tagosítással: a falu alig 1200 magyar holdnyi (41 hektáros) határát a jobbágyfelszabadítás után 687 paraszti kisbirtokra szabdalták fel. A településen többször pusztított tűzvész, mivel a házakat fából építették, alapozás nélkül, és könnyen gyulladó zsúptetővel fedték, a szabad tűzhelyek felett pedig kémény helyett csak füstlyukakon szellőztettek. Az 1909-es nagy tűzvész jelentette a fordulópontot: az immár vályogfalú házakat kőalapra emelték, és szarufás tetőszerkezettel, cserépzsindellyel fedték, megőrizve eredeti formájukat. A századelő hangulatát, az ősi palóc népi építészeti stílus emlékeit magán viselő Ófalu 1911-re nyerte el mai arculatát.
|
